Izgalmas foglalkozások, sok nevetés és új élmények: így telt a nyár a pályaorientációs programok résztvevőinek. A diákok játékosan fedezhették fel a szakmák világát, miközben hasznos tudással gazdagodtak.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara július-augusztus hónapokban 8 alkalommal, több mint 300 tanulót vont be izgalmas pályaorientációs programjaiba a vármegye különböző nyári táboraiban.
A résztvevő diákok nemcsak hallhattak a szakmák világáról, hanem interaktív, játékos feladatokon keresztül maguk is kipróbálhatták, milyen lehet például ápolóként, asztalosként, vendéglátósként vagy éppen környezetvédelmi szakemberként dolgozni.
A foglalkozások helyszínei változatosak voltak: Esztergomtól Tatabányáig, Lábatlantól Kecskédig és Várgesztesig több településen is találkozhattunk a lelkes táborozókkal. A programok mindig illeszkedtek a tematikus hetekhez, így a gyerekek testközelből ismerkedhettek meg az építőipar, a fa- és bútoripar, az elektronika és elektrotechnika, a turizmus és vendéglátás, a szépészet, a kreatív ipar, valamint a környezetvédelem és vízügy területével.
A jó hangulat garantált volt – a diákok lelkesedése és aktív részvétele bizonyította, hogy ha a szakmák világát élményszerűen, játékosan mutatjuk be, akkor fel lehet kelteni a diákok érdeklődését.
A kezdeményezés célja, hogy támogassa a fiatalokat pályaválasztásukban, és rávilágítson: a szakmatanulás sokszínű és vonzó lehetőségeket rejt a jövőre nézve.
A programok az Innovációs és Technológiai Minisztérium NFA-KA-KIM-6/2024/TK/12 támogatási szerződése keretében valósultak meg.